Hazai győzelem után két vereség

A XVI. Ker csapatának legyőzése után két vereséggel folytattuk a bajnokságot!

Abonyi KC - Kecskeméti Főiskola (NB2 férfi felnőtt - Déli csoport) 36:25(16:8)

Jó előjelekkel készültünk az Abony elleni találkozóra, hiszen Novica Pasajlic és Ivkovic Balázs igazolása is elkészült! Sajnos NB1/B-s mérkőzés miatt Orosházi kettős igazolással rendelkező játékosaink Jancsó Nándor és Szenteszki Dániel nem tudtak jelen lenni. 

A mérkőzés a kiírástól eltérően jóval később kezdődött meg, hiszen a jegzőkönyv kitöltésénél csaatunk hibázott, így kétszer is újra kellett írni. Bő 20 perces késés után tudtuk elkezdenni a mérkőzést, ami már az első percektől látszódott, hogy nekünk ártott jobban. Az Abonyiak gyors agresszív játékkal álva hagytak minket. Mire felocsudtunk már 4:1-et mutatott az eredményjelző! Sajnos a folytatás sem rólunk szólt. Az Abonyik valóban komolyan vették ezt a mérkőzést, mely akarattal egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Dolgoborodov Róbertet egy játékossal való ütközése miatt azonnal kiállították így Boros Kornél maradt egyedül! Védekezésben ementálé, támadásban gyenge kettes. A páros kapcsolatok nem működtek, Igor Milicsevicset pedig teljesen semlegesítették, néha progresszíven, de ítélet nem született ellene. A félidő vége felé folyamatosan növelték előnyüket így 16:8-as előnnyel vonultak pihenőre a csapatok!

A második félidőt sokkal harcosabban keztük mindegy-mindegy alapon! Ivkovics Balázs szemfüles vakmerő játékának köszönhetően hat gólra még feltudtunk jönni,aztán megint jött az abonyi henger és egyből 31:17-et mutatott az eredményjelző! A végére probáltunk minél kevesebb góllal kikapni, de ezen a napon a házigazdáknak szinte minden sikerült nekünk persze semmi. A végeredmény megsemmisítő nagy arányú vereség lett 36:25!

Az Abonynak ez a győzelem a biztos bentmaradást jelentette, mi pedig küzdünk tovább a 9. hely megszerzéséért!

Abonyi KC - Kecskeméti Főiskola (NB2 férfi felnőtt - Délicsoport) 36:25(16:8) 

Játékvezetők: Major Gábor,Takács Tibor Versenybíró: Bátori Csaba

Abonyi KC: Matócsi István 6, Tóth Zoltán 3, Bárány Norbert, Almási Attila 1, Bárány József, Benkovics Zoltán, Mészáros László 8, Mádi Csaba 4, Bugyi Máté 10, Juhász István, Megyes József 4, Pál István, Nagy Attila, Bagi Sándor, Újhegyi Tamás. Edző: Petrezselyem Attila

Kecskeméti Főiskola: Kónya Balázs 1, Palásti László 1, Ivkovics Balázs 2, Pasajlic Novica 1, Boros Kornél Sándor, Dolgoborodov Róbert, Jordán Gusztáv 2, Milicsevics Igor 1, Nyúl Zoltán 2, Szabó Gábor 4, Szél Dávid Bence 1, Tarjányi Andor, Kapás Krisztián, Ivaskó István 7, Bozsó Benjamin, Bálint Tamás 3. Edző: Kun István

Kecskeméti Főiskola - VSK Tököl (NB2 férfi felnőtt - Déli csoport) 26:21(9:14)

Abony elleni vereségünk után nagy elánnal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe. Nagyon fontos mérkőzésről volt szó hiszen ez a mérkőzés ismét egy alsóházi parázs meccs volt, melyet a juniorok alapoztak meg egy igen szép teljesítménnyel, hiszen egy gólos vereséget szenvedtek a Tököli juniorok ellen. A felnőtt meccsen megint rosszul kezdődött szemszögünkből, hiszen egyből 0:2 volt a Tököl javára! Ez a két gólos diferencia a félidő közepéig meg is maradt, amikor egy 6 gólos rohanást prudukálva 4:12-es eredménnyel a főiskolások sokkolták a hazai publikumot! A félidő végére valamelyest összeszedték magukat és 5 gólos hátránnyal 9:14-nél vonultak az öltözőbe!

Végre nem mi maradtunk az öltözőben! A Tököl csapatát álva hagyva zsinórban 5 gólt lőve és egyet se kapva 7 perc alatt visszajöttünk a meccsbe, ekkor a tököli időkérés kicsit rendet tett a fejekben minket pedig ismét a hibák tömkelegével látott el! A 16-ik pecig felváltva estek a gólok és csupán egy góllal 18:19 vezetett ellenfelünk. Ezt követte egy 4 perces Armageddon mindkét oldalon melyben legalább 10 technikai hiba volt. A hibák után a Tököl magára talált és egy 0:4-es szériát produkálva a 25.-ik percre megnyugtató 5 gólos előnyhöz jutottak. A végén még próbált kapaszkodni a KEFO, de ekkor már a kapus lehozatala és egy mezőnyjátékos felvitele csak még tovább súlyosbította a helyztet, hiszen a kapkodásban elcseréltük megunkat így emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést! A különbség nem változott az elhullajtott pontok ismét sokba kerülhetnek a csapatnak! Végeredmény 21:26!

Kecskeméti Főiskola - VSK Tököl (NB2 férfi felnőtt - Déli csoport) 26:21(9:14) 

Játékvezetők: Daru Péter, Fődi Róbert Versenybíró: Sándor György

Kecskeméti Főiskola: Szenteszki Dániel 3, Jancsó Nándor 7, Palásti László, Ivkovic Balázs, Pasajlic Novica 1, Boros Kornél Sándor, Dolgoborodov Róbert, Jordán Gusztáv 4, Milicsevics Igor 1, Kónya Balázs 1, Nyúl Zoltán 1, Szabó Gábor, Kapás Krisztián, Ivaskó István, Bálint Tamás, Balassa Dániel. Edző: Kun István

VSK Tököl: Bauf Lajos, Balogh Attila 7, Bazsik János 1, Beszkid Béla 7, Kirchenbaum Tibor 3, Pataki László, Szentivánszki, Szarados Péter 7, Takács Bálint, Bors Krisztián, Lukácsi Dávid, Markaruber Dávid, Uolub Ákos. Edző: Márczy Gábor

Folytatás az Ercsi ellen idegenben 2015.03.21-én (szombaton)!

Hajrá KEFO! 

Közösségi oldalaink

Eseménynaptár